7. rész - Fájdalmas tény

Sziasztok! Megérkezett az új rész, az esetleges helyesírási hibákért elnézést, de ma 9 órám volt és kettőig nem látok :) Jó olvasást! xx

Perrie Edwards

 Néha egy szó segítene, de nem kapom meg. Vagy azért, mert nem figyelnek rám, vagy azért, mert nem is sejtik, hogy hiányzik nekem, vagy azért, mert nem tudják, mi az a szó, ami feloldja a bajomat. A csajok nagyon kedvesek velem, és a nehéz pillanataimban is gondolkodás nélkül mellém állnak. Eddig akárhányszor gond akadt a párkapcsolatomban, ők mindig segítettek, de most, senki nem tudja mi van. Napok óta nem láttam Zaynt, nem is telefonált, semmi hír felőle. Kezdek aggódni, és kétségbe vagyok esve.

-Pezz! Ide figyelj! Talán csak túl sok most a teher a vállán.-próbál nyugtatni Jessie.

-Mégis milyen kapcsolat az, ahol nem beszélik meg a problémáikat?!-idegeskedik Jade is. 

-Nagyon igyekszem, én próbálok nem gondolni rá, de nem megy. Nem megy, bárhogy is küzdök ellene...-szólalok meg végre, majd felállok és az ablakhoz sétálok. Tipikus londoni időjárás, csak úgy kopognak az üvegen az esőcseppek. Furcsa, hogy Zayn bár nincs jelen, mégis úgy érzem, mintha itt lenne velem. A hiánya olyan éles és intenzív, hogy szinte pótolja őt. -Zayn megcsal engem!-az agyamban megfogalmazódik ez a fájdalmas tény, és már teljesen biztos vagyok benne.- A legutóbb is ez volt! Mintha  a föld nyelte volna el! Igen, tudom, hogy amikor megbocsájtottam neki újra megkapta a bizalmamat de egyszerűen érzem!- ennyi, nem bírom tovább a könnyeim utat törnek maguknak, akaratom ellenére is. Mindig is gyenge voltam, főleg az ilyen bizonytalan helyzetekben. 

-Perrie! Nézd, attól még, hogy egyszer megtörtént, nem feltétlenül kell megtörténnie újra! Emlékszel még?! Miután adtál neki egy esélyt, Zaynt még mindig kínozta a lelkiismeret furdalás, ezért huszonegy napon keresztül, minden áldott nap kaptál egy szál vörös rózsát! Istenre esküszöm, hogy sosem láttam még ennyire mély és feltétel nélküli szerelmet, mint ami köztetek van!- megtörlöm az arcom és Jessiere vezetem a tekintetem. Gyorsan ölelem meg, el sem tudom képzelni mi lenne velem nélküle. 

*

-Pezz kincsem, rendben leszel?!-kérdezi Jess már az ajtóból. Bólintok egyet majd egy rövid búcsú után bezárom az ajtót és visszafekszem a kanapéra. Ezer gondolat van a fejemben, szinte fáj, hogy minden rám nehezedik és minden eddigi félretett probléma a nyakamba zúdul. Erőt veszek magamon, majd becsoszogok a földszinti fürdőszobába. Forró vizet engedek a kádba, majd egy apró kontyba kötöm a hajam, majd beülök. Bárcsak lemoshatnám a problémákat és a fájdalmat. Úgy érzem a víz hőmérséklete rohamosan csökken, tehát az idő is későre jár már. Lemosom magamról azt a kevés sminket is, majd kiszállok és megtörölközöm. Testápolót kenek a testemre, hiszen ez még most is fontos. Hirtelen, éles zajt hallok kintről, mire összerezzenek. Magamra kapom a köntösöm, majd félve, halkan kinyitom az ajtót. Lábujjhegyre állok, így rálátásom nyílik a nappalira. Megpillantok egy pár cipőt, és az ismerős fekete bőrkabátot, majd meglátom az életnagyságú Zaynt a kanapén. Megkönnyebülök, azonban a nyugodtságom csak átmeneti, ugyanis elvakít a düh, egyenletes tempóban, karba tett kézzel lépek elé, ezzel eltakarva a televíziót. Zayn telt ajkai szétnyílnak, majd elém áll.

-Perrie... Én...